| |
Első élményem egy gyermek képzőművészeti pályázat volt, XIV Kanagawa Biennálé Japánban, ezt a rajzot küldtem be, mely a Kanagawa International Association tulajdona lett (2006).
2007. májustól-júliusig volt első közös kiállításom Georgies Tzortzoglou (Yorgos), Szentendrén élő görög festő- és zeneművésszel a Rodin Galériában.
Részletek>>
www.caferodin.hu
|
|
 |

|
2007. június 29. – július 1. Terényi Színházi napokon, 15 képpel részt vettem Kása Béla fotóművésszel együtt az Akol Istálló Galériában rendezett kiállításon. |
Erre a kiállításra úgy kerültek a képeim, hogy a Rodin Galériában látta a kiállításomat Kása Béla fotóművész, aki meghívott Terénybe az Akol IstállóGalériába, ahol a házigazda, Lencsés Zsolt képzőművész volt, aki évek óta részt vesz a Színházi Napok megrendezésében. Itt a képeim december 22-ig voltak kiállítva, mert itt került megrendezésre a magyar emigránsok találkozója, ahol több száz külföldön élő magyar család érkezett gyerekeikkel Terénybe
|
Lencsés Zsolt ezt a képet kapta ajándékba, mely Olaszországban van, mert ő ott fest Rómában és a Vatikánban freskókat.
|
www.muzsart.hu |
 |
|
3 évvel ezelőtt a szüleim megismerkedtek Mikola Szjadrisztij, ukrán művésszel, akinek nagyon megtetszett Szentendre és Fő tere, ahol azóta szüleim közösen üzemeltetik a Mikrocsodák Múzeumát, amely bejárta a világot.
Ezt a képet kapta tőlem ajándékba, a képen a Korona Étterem mellett bal oldalon a piros épületben ma is megtekinthető a múzeum, amely állandó kiállításként üzemel. |
|

|
| 2007. Karácsonyára Szentendre Fő terén 9 szentendrei képzőművésszel: |

A képen láthatóak balról-jobbra:
én, anya, Etus, Varga Ödön Tibor (Edmund), Aknay János. A háttérben Edmund képei. |
I. |
Deim Pál:
- Munkácsy díj (a legmagasabb szakmai díj)
- Kossuth díj (a legmagasabb állami szakmai díj) |
II. |
Krizbai Sándor (Alex): Munkácsy díj www.artendre.hu |
III. |
Aknay János: Munkácsy díj |
IV. |
Ef. Zámbó István (öcsike): Állami Művészeti díj |
V. |
Kátay Mihály: Munkácsy díjas zománc és festőművész |
VI. |
Georgios Tzortzoglou (Yorgos): Onasis ösztöndíjas |
VII. |
Balogh László: Munkácsy díj |
VIII. |
Margit Szabolcs |
IX. |
Varga Ödön Tibor (Edmund) |
|
Adventi témájú képeket készítettünk üvegre, ezeket a képeket nekem ajándékozták karácsonyra.
2008. januárban a Pest Megyei Múzeum igazgatója, Dr. Kálnoki-Gyöngyösy Márton és kolléganője (Krizbainé Szabó Éva) egy pályázatot írt ki szentendrei és környéki iskolák tanulói részére 6-18 éves korig, ahol Kedvenc Tájam témában kb. 70-80 pályázó gyerek 155 művel képviselte magát, I. helyezést értem el.
|
Ennek a kiállításnak az apropója a Barbizon Francia és Magyar ecsettel kiállítás volt, a pályázaton résztvevők ajándékként megnézhették a Barbizonban készült régi nagymesterek tájképeit.
Pl.: Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Jeges Ernő, Lazare Bruandett, Paul Huet, Theodore Rousseau, Gustav Courbet, Constant Troyon, Henri Harpignies, Paál László, Deák-Ébner Lajos, Mészöly Géza, Aggházy Gyula, Bihari Sándor, Paizs Goebel Jenő, Gimia Gyula |
2008.április 17-május 12-ig az Életem első kiállítása símmel egyéni kiállításom volt a Szentendrei Művészetmalomban.
Dr. Török Katalin művészetíró nyitotta meg a kiállítást.
"A kiállításon a néhány felvezető mondat után Török Katalin, a kiállítást megnyitó művészeti író három elhunyt és egy kortárs művésztől olvasott fel olyan szövegrészeket, amelyekben a művészek a festéssel, festészettel kapcsolatos gyerekkori emlékeiket, élményeiket mesélik el."
Tovább>> |
|
|
|
2008. május 19-én nyílt egy közös kiállításunk Varga Ödön Tibor, Edmund festőművésszel Hollandiában a Rotterdami Goethe Intézetben.
 
|
A kiállítást Kese Beatrix a Magyar Köztársaság Hollandiai Nagykövetségének konzulja nyitotta meg.
 
|
A kiállításra meghívtuk Gróf Festetics Dénest Hollandiai tiszteletbeli konzult,
aki ajándékba kapott egy képet, amely azóta az irodája falát diszíti, erről úgy szereztem tudomást,
hogy a kiállítás után meglátogatott minket szentendrei otthonunkban.
|
|
2008. A víz világéve és világnapja alkalmából Szentendre város által meghírdetett, az én patakpartom című rajzpályázaton ezt az elismerést kaptam.
|
A PMK-ban volt kiállítva ez a rajzom
|
2008. májusában Szentendre Város Gyermeknapján, a rajzomat kiállították a Polgármesteri Hivatalban. A zsűri elnöke
Deim Pál festőművész volt. |
|
|
Ezt az emléklapot
Dr. Dietz Ferenc polgármestertől kaptam. |
2008 május 29.-én a Szentendrei Gondozási Központ által meghírdetett Nagyszüleim című rajzpályázaton Egyéni (alsós) kategóriában
1. helyezést értem el. A zsűri elnöke Aknay János festőművész volt. Ezt az oklevelet kaptam.

2008.okt.2-án nyílt egy kiállításunk Deim Pál bácsival, a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben és Konzulátuson.
Erre a kiállításra Pali bácsival egy közös mappát készítettünk 120 db számozott példányban, melyet mind Pali bácsi, mind én aláírtunk.
|
Nekem különösen tetszett a Stuttgarti Intézet, ahol 1 hétig laktunk.
A képen a mi szobánk van, melyből gyönyörű kilátás nyílt Stuttgart belvárosára.
Keresztury Tibor és az Intézet dolgozói egy gyönyörű kiállítást szerveztek számunkra, amit ezúton is nagyon szépen köszönök nekik.
Olyannyira komoly munkát végeztek, hogy akik aznap megnyitották a Kultúra.hu oldalt az interneten, ezt olvasták az első oldalon. Cikk
Valamint a Balassi Intézet honlapján, amely kézben tartja a világ különböző pontjain működő Magyar Intézeteket, ezen a napon szintén az első oldalon ezt olvashatták. Cikk
Következő kiállítás London, Párizs, Grúzia, Los Angeles...
|
|

|
|
|